Szolgáltatások

Egy esküvő mindig sok gonddal jár! Ehhez próbálok segítséget nyújtani, és levenni a terhet az ifjú pár válláról, az előkészületektől a nagy nap levezényléséig; a helyszín kereséstől, virágon, ruhán át, a meghívó, ültetés, zenekar leszervezésén keresztül a díszítésig szinte mindenben. Ezt egy személyes találkozón tudjuk megbeszélni, ahol megismerjük egymást, elmondjátok mit álmodtatok az esküvőre, milyen stílusra és színekre gondoltatok. Majd egy ajánlatot és tervet készítek, hogy álmotokat hogyan lehet kivitelezni.

Most biztos azt gondoljátok, hogy ez őrült drága lesz! Pedig nem! A szolgáltatás díja számotokra ingyenes. A tőlem megrendelt szolgáltatás (legyen az helyszín, catering, zenekar…stb) jutalékát én a szolgáltatóktól kapom, nem tőletek. Ezért számotokra mindenképp megéri, ha nem nektek kell utánajárni, megkérdezni, letárgyalni és a nagy napon észben tartani, levezényelni („hogy hol vannak a koszorúslányok, kinél van a köszönőcsokor, mikor jön a torta/menyasszonytánc, és a zenekar ne legyen részeg”…stb) hanem tudjatok magatokra és a vendégeitekre koncentrálni, és jól érezzétek magatokat, hiszen ez a Ti napotok, ez Rólatok szól!
Ha ebben egyetértetek, akkor esküvőszervezőre van szükségetek!

Miért jó ez nektek?

  • mert személyre szabott, az elképzeléseteknek megfelelő egyedi ajánlatot készítek,
  • mert költséghatékony, hiszen a jutalékot a szolgáltatóktól kapom,
  • mert időt és energiát spóroltok meg, ha nem ti jártok mindennek utána,
  • mert nem idegeskedtek az esküvőn, hogy minden jól sikerüljön.

Remélem, hogy felkeltettem érdeklődéseteket, ajánlatkéréssel felkerestek és
hamarosan találkozunk, hogy a ti vágyaitokat is valóra váltsam!

Pókay Julia
okleveles esküvőszervező
 

Szolgáltatások bemutatása

A szolgáltatás lehet

  • teljes körű, mindenre kiterjedő,
  • részszolgáltatás, ha valamit ti szerveztek, de segítségre van szükségetek,
  • tanácsadás, ha mindent ti szerveztek le és csak felvilágosításra, aktuális információra, trendekre, tanácsokra van szükségetek,
  • a nagy nap levezénylése,

Esküvői szolgáltatások

  • helyszín választás, leszervezés
  • catering biztosítás
  • dekoráció készítés (virág, papírárú, lufi, kellékek)
  • meghívó/ültetőkártya készítés
  • köszönőajádék választás, készítés
  • fodrász, sminkes
  • fotós, videós
  • zenekar, DJ
  • táncoktatás, felkészítés, bemutató
  • bérautó, sofőrbérlés
  • bébiszitter biztosítás
  • csoki szökőkút
  • tűzijáték

Genius Design esküvőszervezés